Nehéz megszólalnom ennyi idő után. Már percek óta csak gépelek, és gépelek - de aztán mindig kitörlöm, amit írok, mert nem tartom eléggé megfelelőnek az általam bepötyögött sorokat. Milyen
nem, amit szavakba önteni képtelenség. Azért megpróbálom, hátha sikerül.
Ezt a blogot - mint azt a modulsávban is láthatjátok - 2014. 04. 06-án nyitotta meg Hope S., aki azon a mesés XXI. századi virtuális portálon (igen, a Facebookról beszélek), szóval ott, egy blogos csoportban keresett kritikust a hamarosan megnyíló design blogjára. Valami hirtelen felindíttatás által vezérelt tettem volt az, hogy írtam neki, miszerint jelentkeznék a posztra. Végül is, gondoltam, kritikákat már olvastam, fog az menni nekem is, mert miért ne? Így Ditta (minden szerkesztőt a nevén fogok hívni) felvett engem, mint Agnetha Lace-t, a Wings Blog Design kritikusának. Mert igen, ez volt az oldal neve, semmi extra, csak így. Wings Blog Design. A köszöntő bejegyzés is egyszerű, ámde lényegre törő volt.
(most be is másolom ide ofc)
Megnyitottunk!
Sziasztok! Egyik ismerősömmel, Agnetha-val, készítünk egy kritikás blogot.
Kérhetsz tőlünk kritikát, fejlécet, rendezett képeket, gifeket, png képeket!
Ezekért nem kell sokat tenned, csak írsz komiba és Mi megcsináljuk őket.
Ha fejlécet, szeretnél, akkor írj egy emailt a ditta.sas@gmail.com címre!
Többet nem írnék!
Várjuk a kéréseiteket! :)
Továbbá én is üdvözöltem a népes, mindössze 4 feliratkozóból álló olvasótábort egy pár soros köszöntés formájában. Én voltam Agnetha L, akitől kritikát és iPhone üzenetet lehetett rendelni. Ó, régi szép idők.
Szóval, sosem voltunk egy perfect designblog, nem is volt ezer követőnk, de olyan lelkiismerettel és szeretettel hoztuk az újabbnál újabb bejegyzéseket, hogy így, utólag, öröm visszaolvasni. Főleg, amikor már készítettük is valakiknek...azok az első rendelések... Imádtam. Először így, ketten, Ditta és én voltunk a szerkesztők. Később csatlakozott Meli, majd Hanna, aztán pedig Tifani. A társaság bővült, az olvasók is szépen gyűltek. Közben mi is fejlődtünk: használtunk kódokat, profibb szerkesztőprogramokat, nőtt az íráskészségünk (ez a kritikák megírásában játszott fontos szerepet), szóval, nem túlzás kijelenteni, hogy jó irányba haladtunk. A Wings Blog Design a nevéhez illően szárnyalt, és talán nem tartozott az olyan menő oldalak közé, mint mondjuk az Artist Corner Design, vagy a Kawaii Blog Design, de mi élveztük, és a saját kis közegünkben - ami körülbelül 40 főt jelentett - igencsak profin szerepeltünk. De hát ez mind túl szép is ahhoz, hogy igaz legyen, így minket sem kerültek el a balhék és viták. Meli, Hanna és Tifani többször is összekaptak, nem éppen arról voltak híresek, hogy remekül megtalálták a közös hangot...sőt. Ez az állandó veszekedés nem tett jót a blognak - na meg persze az sem, hogy az alapító tag (előbb Hope S, majd Linden), Ditta, kilépett a WBD szerkesztőségéből. Ezt az időszakot, mondhatni, behálózták az állandó harcok és utálkozások, Tifani többször is kilépett, de vissza is tért. Közben próbáltuk zavartalanul hozni a fejléceket, kritikákat, kódokat, miegyebeket, mintha mi sem történt volna. A háborút azonban így sem tudtuk véka alá rejteni: a dolog 2015. januárjában érte el csúcspontját, amikor is az egész oldal egy nagy összevisszaság lett, a szerkesztők egymás haját tépték, és a közös munkát el is áshattuk volna, hiszen a működésében már senki sem hitt. Az emberek folyamatosan iratkoztak le a blogról, negatív kritikáktól volt hangos a chat, a komment szekció is. De sikerült talpra állni, rengeteg tárgyalás és áldozat árán, 2015. január végén újraindítottam a blogot, Fairy Blog Design néven. Meli és Tifani elhagyták a blogot, helyükre érkezett kettő csodálatos szerkesztő: Evelin és Bella. A Fairy Blog Design így megkezdte újjáélesztésének értelmét elnyerni, zavartalanul működött, Tifani is visszatért, így öten vezettük a blogot, amely ismét olyan jól működött, mint azelőtt.
Most jöhet a kérdés: akkor mégis miért gépelem én ezt az egészet már fél órája, és miért nem
folytatjuk a blogot a múlthoz méltó módon? Ennek is megvan az oka.
Az, hogy változtak a dolgok. Sajnos jelentősen.
Én, mint azt már említettem tavaly, felvételiztem egy gimnáziumába, ahová sikerült is bejutnom. Képzeljétek: informatika szakra! Úgyhogy lehet, hogy jövő ilyenkor már én is fogok tudni kódokat készíteni, amelyek már nem más oldalakról lesznek lemásolva (szigorúan forrásmegjelöléssel), hanem a sajátom lesz. Mondjuk, erre jelenleg nem sok esélyt látok...de ne hagyjon el senkit a remény. Szóval, kaptam egy saját laptopot is, ezen szoktam gyakorolni, és most is erről írok. Mit meg nem adtam volna ezért két éve...de hát tudjátok, hogy van ez. Vagy időd van, vagy jó felszerelésed. A kettő együtt nem megy.
Hanna is gimnazista, sajnos tőlem száz kilométerre (hiányzik is), de az ő idejét is lefoglalja a sok tanulás. Nincs mese, kilencedikesek lettünk, és bele kell rázódnunk a középiskolás élet zűrzavaros világába. A többi adminnal valamilyen okból kifolyólag nem tartom a kapcsolatot, remélem, ők is jól vannak, és minden rendben van velük. A legjobbakat kívánom nekik, imádtam velük dolgozni.
És mégis, hogy jött az ötlet ahhoz, hogy ismét írjak ide? Magam sem tudom. Talán onnan, hogy egyik nap egy barátnőmmel a blogokról beszélgettünk. Őt komolyan elkezdte érdekelni az egész, így mutattam neki pár dolgot az első 1D fanfic-ről, amit én írtam (Isten bocsássa meg nekem azt a csapást xd) és talán így jutott eszembe, hogy tényleg, itt van az FBD is, hát mi lett vele... A válasz: semmi. Itt áll, nyitottan, készségesen várja a rendeléseket, a látogatókat, mint eddig. Én azonban úgy döntöttem, nem hagyom itt csak úgy, mint valami romos épületet, hogy benője a gaz. Szeretném lezárni, akárcsak egy korszakot, egy fejezetet, és a bloggerek számára szabadon akarom ezt az oldalt bocsátani. A bejegyzések elérhetők lesznek mindenki számára, nem állítom át privátra a blogot. Viszont a rendelés inaktívvá válik, a blog megszünteti üzemeltetését, azaz: bezár.
Szeretném megköszönni mindenkinek a támogatást, a rendeléseket, hogy belénk fektettétek bizalmatokat. Nem szeretném túlságosan nyálasra venni a figurát, annak nem lenne semmi értelme. Nem temetés ez, csak olyan, mint egy hosszú alvás. A blog elalszik. Talán felébred valaha, talán nem. De az biztos, hogy mindig szeretettel fogja fogadni a vendégeket, akárki is térjen be ide.
Kellemes ünnepeket, minden jót kívánok nektek:
Sky Agnessa, azaz Cs. Ági.
UI: Bárcsak megtehetném, hogy minden egyes rendszeres olvasónak egyesével, személyesen megköszönhetném a türelmet és a bizalmat...
